Anatómiailag és élettanilag 5 érzékszervet különböztetünk meg: a látás (szem), a hallás és egyensúlyérzék (fül), a tapintás (bőr), az ízlelés (nyelv) és legvégül a szaglás (orr). Evolúciós szempontból a szaglás és az ízlelés a legrégebbi érzékszerveink, amelyek jelentősen eltérnek a fiatalabb érzékszervektől, mint a látás és a hallás. Az is ismert tény, hogy a szaglás szinte mindig szükséges az ízérzékeléshez.
Az illatok világa a fogantatástól a halálig befolyásolja életünket, ráadásul az emberi fajunk túlélése múlt rajta, mégis érdekes tény, hogy míg az 1960-as évek elején Nobel-díjat adtak a látás biokémiájának, a szem retinájának csap-pálcika sejtjeinek működésének felfedezéséért, addig Richard Axel és Linda Buck csupán 2004-ben kapta meg elismerését a legnagyobb géncsaládot alkotó szagló receptor fehérjék felfedezéséért. A pontos mechanizmus, amellyel a szagokat az agy dekódolni tudja, még mindig nagyrészt ismeretlen, úgy, ahogy a járulékos szaglószervünk létezése és működése is, melyet 1811-ben már leírt Jacobson.
A szaglásért felelős kemoreceptorok az orrüreg felső részén található hámszövet egy kis területén találhatók. A szaglósejtek csillóinak felszínén található szagló receptorok észlelik az orrüreget bélelő vizes nyálkahártyán oldott molekulákat, melyre speciális idegi választ adnak. Mivel a különösen érzékeny szagló receptorok könnyen alkalmazkodnak, a sejtek gyorsan elveszítik azt a képességüket, hogy reagáljanak a folyamatos szagingerekre, gyakorlatilag a szagló receptorok már az első másodpercben akár 50%-kal is elveszítik érzékenységüket a specifikus szagokra. A szagérzetért felelős idegimpulzusok a szaglóideget követik a szaglóhagymához, majd a szaglópályához, amely az agy nyúlványa és első agyidege egyben. A szaglás gyakorlatilag az agy több létfontosságú részével létesít idegi kapcsolatot, ezáltal szerepet játszva az emlékezésben, fizikai és pszichés funkciókban.
Az elmúlt években az emberi szaglásról szóló viselkedési tanulmányok megdöntik a szaglásunkról régóta kialakult nézeteket. A szaglás fontos szerepet játszik az ételfogyasztásban, a veszélyek elkerülésében és a leendő pár szexuális vonzásában. Ehhez hozzátehetjük, hogy az emberek egyedülállóan használják fel az illatokat vallási (tömjén, mirha), gyógyászati (borsmenta, levendula) és esztétikai (perubalzsam, vetiver) célokra is. Pszichológiailag lenyűgöző, hogy a szaglóagyunk annyira ősi része a modern emberi agyunknak, hogy gyakorlatilag nem vagyunk képesek pontosan megnevezni a szagokat, amiket érzünk. Csak szavainkkal, emlékeinkkel, benyomásainkkal körülírjuk őket, hasonlítgatjuk korábbi tapasztalatainkkal.
Tanulmányok vizsgálták a veleszületetten vak emberek képességeit a jól látó emberekkel összehasonlítva. Habár a szakirodalom leírja, hogy előfordul, hogy jobban teljesítenek a hallás vagy szaglás terén, ugyanakkor általánosságban véve nem jobb a szaglásuk, mint a látó embertársaiknak. A következtetések szerint a szaglás is, éppúgy, mint a többi érzékelés nagyban kognitív folyamat, tehát nagyon sokat számít az emlékezés, a gyakorlás, a tapasztalat és a tudati befolyásoltság. A szaglás egy veleszületett, de ugyanakkor tanult – TANÍTHATÓ képességünk.
Tanítsuk orrunkat és ébresszük fel a bennünk rejlő Csipkerózsikát!
szemész rezidens orvos, fitoterapeuta természetgyógyász szakorvos
Természetgyógyászati diszciplinákat az általános orvosi tanulmányaim alatt sajátítottam el harmadéves koromtól Pécsett, melynek része volt az aromaterápia is. Szakdolgozatomat a civilizációs pszichiátriai kórképek gyógynövény-alapú terápiáiból és gyógynövény-alapú gyógyszeranalitikából írtam. Hallgatói évem alatt több integratív kórházi gyakorlatot teljesítettem külföldön (Kínában, Portugáliában és Németországban egyaránt). Jelenleg szemész rezidensként és PhD hallgatóként részt veszek a glaucoma kutatásban, továbbá a szemészet mellett szemtréning szakvizsgára is készülök. 7 nyelven beszélek, melyek közül legbüszkébb a kínai nyelv magas szintű ismeretére vagyok.
